0:00
/
6 épületes lakóparkot építenek Szekszárdon

2022 végére készül majd el a legújabb szekszárdi beruházás első üteme. A város déli részén lakópark épül, amely 6 épületet, ezen belül pedig 120 lakást foglal magába. Az első ütemben 3 lakóépület és ebben 57 lakás kerül majd átadásra, a második ütem 2023 végéig zárulna le.

Nem csak lakópark épül, több beruházás is folyamatban van

A keddi sajtótájékoztatón Dr. Gábor Ferenc jegyző beszámolt arról, hogy a beruházóval történő partneri kapcsolat remekül alakul. Ezen kívül kiemelte, hogy az építkezés menete alatt és után nagyon fontos szempont, hogy a már ott élő lakóközösség életvitele is javuljon. Tóth Gergely a TG Real Estate Kft. ügyvezetője ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a lakóparkot zöldterület veszi majd körbe, illetve a környéken átadásra kerül többek között egy játszótér, egy parkoló, járda és gyalogátkelőhely.

– Ugye a jogszabályi minimum 20 % zöldfelületet ír elő, a mi mutatónk 50 % fölötti és ezt tartani is fogjuk mind az első, mind a második ütemben. A második ütem mélygarázsos kivitelezésben kerül megvalósításra és annak teljes felülete egy nagy zöldfelület lesz és körben is a parkolók mentén fákat ültetünk. – nyilatkozta Tóth Gergely ügyvezető.

Máté Péter, a körzet önkormányzati képviselője megemlítette, hogy örül, hogy most végre előlépés történik a körzetben. Mint mondja, sok kérdés érkezett már a lakóktól, hogy miért nem kezdenek az üresen álló területtel valamit.