Scheidler Géza sportszakmai igazgató március végén kérte fel Scherer Tamást, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. atlétika szakosztályának vezetőjét és edzőjét a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás szakreferensi pozíciójának betöltésére, aki rövid gondolkodási idő után – megtisztelőnek érezve a felkérést és egyeztetve családjával, munkahelyével – elvállalta a pozíciót.

Gyerekkorától atletizál

Scherer Tamás tízéves kora óta foglalkozik atlétikával. Szegeden német nemzetiségi – testnevelés szakon végzett, közben és utána is aktívan atletizált. 1996-ban kezdte edzői pályafutását Szentesen, Szekszárdon pedig 1999 óta minden korosztályban, minden szakágban tevékenyen részt vesz.

„Két és fél évtized edzői, testnevelői, szakosztályvezetői, szpíkeri és versenyszervezői tapasztalattal a hátam mögött érzem magam annyira elszántnak, hogy a sportág hazai szereplőivel együtt el tudjam végezni ezt a munkát.” – nyilatkozta Tamás.

Utánpótlás szakreferensként fel kell térképezze az U16, U18 és U20 korosztályt,  össze kell állítsa az utánpótlás válogatott kereteket. A nemzetközi bajnokságokon és világversenyeken való minél eredményesebb részvétel kell segítenie.

Az U10-es korosztálytól az U20-ig bezárólag mindenkire figyelnie kell, de az U16, az U18 és az U20 szereplése kiemelt jelentőséggel bír.

Munkájához sok sikert kívánunk!

Kép: Szekszárdi Sportközpont