0:00
/
A könyvtárban is sok lehetőség van a közösségi szolgálatosoknak

Az 50 órás közösségi szolgálat elvégzéséről és annak lehetőségeiről beszélt Kaposi Ildikó, ifjúsági könyvtáros kedden az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban.

A „bélások” már tudják

Egy előadásnak köszönhetően, amelyről már korábban beszámoltunk, a könyvtárat meglátogatta az I. Béla Gimnázium egyik kilencedikes osztálya. Ildikó nekik tartott egy kis tájékoztatót azokról a lehetőségekről, amelyek az érettségi sikeres letételéhez szükséges 50 órás közösségi szolgálat könyvtárban való ledolgozását segítenék elő.

Sok opció lehetséges, ha a könyvtárba mennél közösségi szolgálatot végezni

Elsősorban az egyik feladat a fotók metaadatolása, szkennelés. A könyvajánló írásához nem kell bemenni, azt otthonról is el lehet végezni. Lehetőség van ajándék könyvek katalogizálására, de az két embert kívánó feladat. A gyermekkönyvtárban is van lehetőség elvégezni az 50 órát, többnyire kézműves foglalkozásokban való besegítés módján.

„Lehetőség van arra is, hogyha valaki szeret írni, akár verset, akár prózát, akkor azt beküldi nekünk és a Kamasz Hangban megjelenhet.” – mondja az ifjúsági könyvtáros.