Már nincs olyan, hogy kullancsszezon. Márciustól augusztus végéig megkeseríthetik a kirándulást.

Most ugyan bővelkedünk csapadékban, de az időjósok szerint a hétvégére kiránduló időnk lesz. A pandémia időszakában – vágyva a szabadságra – sokan kapcsolódtak ki erdei séták során. Még azok is túrabakancsot húztak, akik korábban a szobaajtón nem jöttek ki. Ezt nevezhetjük a BEZÁRTSÁG pozitív hatásának. 

Szekszárd egy kis ékszer

Szekszárdiként biztosan Te is hajlamos vagy arra, hogy úgy véled már mindent ismersz, nekem nem lehet újat mutatni. Pedig hidd el, lehet! Egy séta a lösz szurdikok kacskaringós szakaszán, egy merengés a Kilátónál vagy éppen a Csacska – szurdik mind olyan hely, amit más álmodik. Nekünk pedig elérhető.

A kullancs nem repül

Biztosan emlékszel még kisiskolás korodból a Sötétvölgyi táborra vagy a Domboriban szervezett kirándulásokra. Fülemben hallom, hogy a kullancsra vigyázni.
S ha már kullancs. A köznyelv szerint száll, pedig dehogy. Mindig mászik és csak lassan araszol. Egy kiadós eső után – mint például a mai nap – szívesen megbújik a bozótosban.

Vedd komolyan!

A kullancs nem „turista specialista” ugyanúgy találkozhatsz vele a konyhakertedben, mint a szekszárdi Benedek-tetőn vagy a Kerék-hegyen. Ugyanúgy támadhat a hagyma locsolása közben vagy amikor túrázol a Bati-kereszthez. Nézd át a tested, mert észrevétlenül csíp.

Az 1-2 centis piros elváltozás esetében még nem kell Lyme-kórra gondolni, de ha ez már 4-5 centinél nagyobb, növekszik és vándorol, mindenképp orvoshoz kell fordulni.