A hazai bajnoki szezon 5. mérkőzésére kerül sor október 16-án szombaton 16:30-tól, amikor az Atomerőmű KSC Szekszárd NB1-es női csapata a Ludovika-FCSM Csata játékosai ellen kosarazik a Városi Sportcsarnokban. Idén még mindkét csapat veretlen a hazai bajnokságban, ezért különösen nagy jelentősége van a meccsnek.

"Kezdünk hozzá edződni az Euroliga ritmusához, mezőnyéhez. Játszottunk eddig idegenben és hazai pályán, sajnos eddig mindkét találkozót elveszítettük, de biztosan nagyon hasznosak voltak a lányok számára. Máris érkezik a következő ellenfél ide Szekszárdra, egy korai időpontban fogadjuk őket 16:30-kor. A Csatáról úgy gondolom egy nagyon pörgős, kreatív, élvezetes kosárlabdát játszanak, elsősorban a jó százalékkal értékesített külső dobásaikra építve. Ezt kell majd megakadályozni."

– foglalta össze Szabó Noémi Szakmai- és sportigazgató az esélyeket.

A CSATA véleménye a KSC-ről honlapján:

"Az Atomerőmű KSC Szekszárdhoz látogatunk. A klubhoz, amely talán a legtöbbet fejlődött az elmúlt években. Szisztematikus és lelkes munkájuk szeptemberben érett be a leglátványosabban: Zeljko Djokic tanítványai a sepsiszentgyörgyi selejtezős torna megnyerésével bejutottak a legrangosabb európai kupasorozat, az Euroliga főtáblájára. Az Euroliga-kaland hasonló tanulóévnek ígérkezik számukra a legjobbak között, mint nekünk az Európa Kupa küzdelmei. Olyan mérkőzés jön, aminek egyáltalán nem mi vagyunk az esélyesei."

A KSC ehhez mérten építette fel idei keretét. A tősgyökeres szekszárdi mag mellett a Milic-Goree-Krnjic sorral is biztosan meggyűlik a baja a CSATA centereinek.

Menjetek ki a Sportcsarnokba és szurkoljatok a lányoknak csakis fehér pólóban!