Két bölcskei férfinak kell felelnie. Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre június 2-án arról, hogy Bölcskén a Csorda úti pincesor egyik pincéjét feltörték, illetve ugyanitt vadkender termesztésének nyomait is látták.

Adottnak tűntek a termesztés feltételei

Az egyenruhások az érintett tanyánál kábítószer termesztésére utaló nyomokra bukkantak.

A  rendőrök kábítószer termesztéséhez szükséges felszereléseket – többek között nagy teljesítményű lámpákat, szellőztető berendezés darabjait, növényi tápanyagokat, tároló edényeket –, valamint kábítószergyanús zöld növényi maradványokat találtak.

A paksi rendőrök az esettel kapcsolatban két bölcskei – egy 45 éves és egy 38 éves – férfit állítottak elő. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás során további bűncselekmények – így lopás – gyanúja is felmerült, melyet szintén vizsgáltak a rendőrök.