Goják Zoltán rendőr főhadnagy és dr. Eördögh Attila rendőr főhadnagy kezdeményezése alapján harmadik alkalommal szervezték meg a Tolna Megyei Lőverseny elnevezésű megmérettetést a szászvári lőtéren 2021. október 14-én, ahol 18 csapat versenyzői mérették meg magukat.

Deák Jánosra emlékezve

A versenyt az idei évben is a 2019-ben fiatalon elhunyt lőkiképző, Deák János emlékére ajánlották fel, célja a fegyveres szolgálatot ellátó egységek tagjai lőkészségének összemérése, a lőfegyver-kezelési és lőfegyver-használati jártasság fejlesztése és a társszervek közötti személyes kapcsolat erősítése volt.   

A verseny menete

A megmérettetést Szabó Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. Ezt követően a versenyzőknek egyéniben öt, számos akadállyal tarkított pályán kellett teljesíteni a legjobb tudásuknak megfelelően. A hatodik pályán pedig a regisztrált 18 csapat tagjainak közösen kellett megküzdeni az akadályokkal.

Megye résztvevők

Tolna megyéből a szolgálatot teljesítő rendőrök, a megyei rendőr-főkapitányság által alkalmazott fegyveres biztonsági őrök,  a Tolna megyei vám- és pénzügyőrök és büntetés-végrehajtásnál szolgálók, valamint az 5 Fegyver Kupa Egyesület tagjai képviseltették magukat.

Eredmények:

A női kategória:

I. Illés Bianka rendőr hadnagy Szekszárd Rendőrkapitányság

II. Dr. Kárpáti Réka rendőr őrnagy Szekszárd Rendőrkapitányság

III. Győrfiné Fuchsberger Melinda rendőr főtörzsőrmester Bonyhád Rendőrkapitányság

A férfi kategória:

I. Péter Viktor rendőr zászlós Dombóvár Rendőrkapitányság

II. Márton Róbert rendőr őrnagy Szekszárd Rendőrkapitányság

III. Kertész Roland rendőr zászlós Tamási Rendőrkapitányság

Csapat:

I. Paks Rendőrkapitányság 2-es csapata Bagladi Zoltán rendőr zászlós, Héring Gábor rendőr főtörzsőrmester, Szabó Tamás rendőr főtörzsőrmester)

II. Bonyhád Rendőrkapitányság csapata (Nagy Péter rendőr zászlós, Sántha László rendőr zászlós, Zele András rendőr törzsőrmester)

III. Tolna MRFK (bukottak nevű) csapata (Major Péter rendőr százados, Szemes Norbert rendőr törzszászlós, Varga Orbán rendőr törzszászlós)

A Speciális kategóriában, a megyében lőkiképző képesítéssel rendelkező rendőrök és a budapesti 5 Fegyver Kupa egyesület tagjai mérték össze tudásukat.

A Speciális kategória:

I. Sebestyén Tamás rendőr zászlós Tolna MRFK

II. dr. Eördögh Attila rendőr főhadnagy Szekszárd Rendőrkapitányság

III. Héregi Tamás rendőr törzsőrmester Paks Rendőrkapitányság

Képek: police.hu