Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Drágább lesz, de megépül az új balatoni kerékpárút

Megkezdődött a Fonyód-Csisztapuszta (Csisztafürdő) közötti, a Balatoni Bringakörhöz csatlakozó mintegy 10 kilométer hosszú bicikliút kiépítése, amelynek egy részét mezőgazdasági gépek és gépjárművek is használhatnak majd. 

Várhatóan jövőre fejeződik be a fejlesztés, amely összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal. A csaknem félmilliárd forintos beruházás első ütemeként a Fonyód és az M7-es autópálya közötti 2,8 kilométeres szakasz újulhat meg az út egy részének félméteres megemelésével. Az építkezés miatt szeptembertől várhatóan november végéig teljesen lezárják az utat a forgalom elől. Fonyód polgármestere közölte: a szakasz megvalósításának költsége két év alatt duplájára nőtt, így egészen biztos, hogy az önkormányzatnak többletforrást kell majd kérnie a teljes beruházás megvalósításához, nem lesz elég az évekkel ezelőtt elnyert támogatás.

Hidvégi József hozzátette: megvan az építési engedélye a kerékpárút másik két szakaszának is, jelenleg a közbeszerzések zajlanak. Az egyiken Fonyód belterületi részén, a bélatelepi kempingtől épül ki a bicikliút – részben kijelöléssel, részben új út megépítésével -, amely összeköti majd a csisztai utat a Balatoni Bringakörrel. A másik, utolsó szakaszon az M7-es autópálya és a Csisztafürdő közötti útszakaszt fejlesztik, amelyhez szükség volt kisajátításokra is. Emiatt és a nyomvonalat érintő új vízvezeték rendszer-fejlesztés miatt is húzódott a megvalósítás – fogalmazott a polgármester.

A kerékpárút-fejlesztés során a Fonyód Fő útjától Csisztáig tartó 5 kilométeres szakasz 4 méter szélesen a legmagasabb kategóriájú mezőgazdasági útnak megfelelő aszfaltburkolatot kap, hiszen továbbra is biztosítani kell rajta a mezőgazdasági gépek közlekedését, és a gépjárműforgalmat – mondta a polgármester.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com