Nem hagyja magát a csapat!

A Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Football Club NBIII-AS csapatának tagjai az edzőmérkőzések sorában már második döntetlen csatájukon vannak túl. Első mérkőzésükön a Kaposvári Rákóczi FC, a másodikat az FTC II ellen küzdöttek.

Edzőjük büszke rájuk

“Azt gondolom, hogy nagyon jól játszott a csapat az első két edzőmérkőzésen, az FTC II. ellen idegenben meg is leptük a hazai csapatot, hiszen az első félidő elején könnyen eldönthettük volna a mérkőzést. Én biztos vagyok abban, hogy most nem a kiesés ellen fog küzdeni a Szekszárdi UFC!”

-nyilatkozta Turi Zsolt, a csapat edzője, aki nem olyan régen, 2020. év végén vállalta el ezt a megtisztelő feladatot. Kárpáti Zoltán elnök azt mondta, gyorsan sikerült megállapodnia vele, mert egyeztek az elképzeléseik a jövőt, illetve az edzéseket illetően.

Még három mérkőzés vár a fiúkra

A csapat már júniusban elkezdte a felkészülést, hogy a mérkőzésekre a lehető legjobb formába hozzák magukat. Játszanak még a Kaposvári Rákóczi FC ellen 07.17-én, a Lovászhetényi FC csapatával 07.21-én és 07.25-én pedig a Balatonfüred FC lesz az ellenfelük az utolsó edzőmérkőzésen.