Dinamikusan fejlődik az e-kereskedelem.

Úgy tűnik a magyarok egyre jobban szeretnek online vásárolni. Ezt mutatják azok az adatok is, amelyek egy gazdaságkutató és egy webshop cég közös felmérésben szerepelnek. Ezek szerint ugyanis tavaly Magyarországon az online kiskereskedelmi piac 1203 milliárd forintos forgalmat ért el. Ez az óriási szám mintegy 70 millió sikeres belföldi rendelésből jött össze. A bővülés üteme ugyan lassult egy kicsit, hiszen az előző évi 45-ről 32,4 százalékra esett vissza, de még így is kétszer gyorsabb volt, mint a pandémia előtti években.
Figyelemre méltó, hogy a forgalom alapján az online kiskereskedelem aránya a teljes piacon belül 10,4 százalék lett. A szakemberek szerint a magas bővülési ütem azért lehet tartós, mert a tapasztalatok szerint az emberek egyre többször és összességében bátrabban rendelnek az internetről. Az egy főre jutó rendelési szám a járvány előtti 12-13 alkalomról 2021 végére elérte 19-20 online rendelés/fő/év szintet. Az aktívan internetező felnőttek – akik mintegy 6,5 millión vannak – 78,4 százaléka, azaz közel 5,1 millióan vásárolnak online.