Megtartotta hagyományos ünnepségét a Múzeumi Világnap alkalmából a Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

A köszöntő után megtörtént a koszorúzás

A szerdán délután rendezett Wosinsky Emléknapon először Csötönyi László, Szekszárd Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottság elnöke köszöntötte az intézmény munkatársait. Ezt követően a jelenlévők megkoszorúzták Wosinsky Mór bejárat előtti területen található szobrát.

A résztvevők egy előadást hallhattak

Ez után a könyvtárteremben dr. Vizi Márta osztotta meg kutatásainak eredményeit a közönséggel. A Szekszárdi múzeumpalota születése című előadásában a régész főmuzeológus többek között kitért azokra a megyei levéltárban általa talált, korabeli rajzokra – látványtervekre – is, melyek a múzeumot ábrázolják.

A díjak is kiosztásra kerültek

A rendezvény zárásaként Ódor János, az intézmény igazgatója elismeréseket adott át. Az emlékplakettet Kaczián János nyugalmazott levéltáros, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület tiszteletbeli elnöke – korábban húsz éven át elnöke – kapta, mint olyan személy, aki önzetlenül támogatja a múzeum tevékenységét. A Wosinsky-díj az intézmény kiemelkedő munkát végző munkatársait illeti meg. Ez alkalommal Rubányi Anita múzeumpedagógus, valamint K. Tóth Gábor régész muzeológus részesült ebben a kitüntetésben.

 

Képek: Retkes Tamás