Mutatjuk az újabb esetet. Sajnos! Nem először vertek át csalók, traktorra hivatkozva. A közelmúltban egy 700 ezres, előre utalás ugrott.

Egy 41 éves dunaföldvári nő feljelentést tett, mert internetes csalás áldozatává vált. Egy internetes oldalon eladási célból hirdetett kerti traktor megvételéről döntött, ezért az eladóval telefonon felvette a kapcsolatot. Az ismeretlen személy a 340 ezer forintos gépre 150 ezer forint előleget kért, amelyet a vevő a megadott bankszámlára előre el is utalt. Ezt követően 2022. május elején a feljelentő férje az eladó által megadott címre utazott, hogy a traktort átvegye, de ott a hirdető nem lakott, róla senki nem hallott még. Az eladót többé telefonon sem lehetett elérni.

Kísértetiesen hasonló ügyek

Hasonlóan vált bűncselekmény áldozatává egy 43 éves paksi férfi is, aki 2022. május közepén egy online adás-vételi oldalon eladásra kínált használt árokásó gépet szeretett volna megvásárolni.

A hirdetővel felvette a kapcsolatot, majd a vételár egy részét az eladónak előre elutalta. Ezt követően a megvásárolt eszközt hiába várta, azt részére nem küldték el, valamint az eladó elérhetetlenné vált.

A bűncselekménnyel az ismeretlen elkövető 440 ezer forint kárt okozott a károsultnak.

Van úgy, hogy SOHA!

 Az internet elterjedésének köszönhetően az online vásárlás és az online fizetés is egyre népszerűbb. Amíg a valós életben a fizetés előtt személyesen is meg tudjuk nézni a kiválasztott terméket, addig az online vásárlásnál erre nincs lehetőségünk, ezért ez nagyobb kockázatot jelent. 

  • Az internetes vásárlásnak alapvetően két fajtája van: a webáruházakban és az online piactereken történő vásárlás. A webáruházakban általában a kereskedők új terméket árulnak, számlával, jótállással. Az online piactereken viszont sok esetben használt termékek szerepelnek, számla és jótállás nélkül. Így az áruk is alacsonyabb, de a vásárlásnál ezt mindig tartsuk szem előtt.
  • Kevésbé ismert webáruház esetén ELLLENŐRIZD  az üzemeltető adatait, a kapcsolattartási adatokat és a vásárlási feltételeket!
  • Nézz utána a webáruház ÉRTÉKELÉSÉNEK az interneten!
  • Online piactéren ELLENŐRIZD az eladót (visszajelzések, közzétett adatok alapján)!
  • Bankkártya adatait csak a BANK ONLINE FIZETÉSRE LÉTREHOZOTT OLDALÁN adja meg (kereskedő oldalán vagy e-mailben soha)!
  • Ellenőrizd, hogy a fizetésre használt oldal VALÓDI BANKI OLDAL-E, rendelkezik-e tanúsítvánnyal.
  • Ha lehet, válasszd a SZEMÉLYES ÁTVÉTELT!

VÁSÁRLÁS WEBÁRUHÁZBAN: Az online vásárlások jelentős része WEBÁRUHÁZAKON keresztül történik. A jól ismert, nagy webáruházak alapvetően biztonságosak, de vásárlás előtt ELLENŐRIZD AZ OLDAL URL-JÉT, hogy valóban megfelelő helyen jársz-e!