Meglepő változást hozott a vírushelyzet.

A koronavírus-járvány rengeteg különféle hatással volt az emberek életére. Most egy újabb adalék került ezekhez, ugyanis a pandémia ideje alatt jelentősen nőtt a kutyatartók száma hazánkban, tavaly nyáron már minden második magyar háztartásban otthonra lelt legalább egy négylábú. Ezzel Magyarországon túllépte a 3 milliót a házi kedvencként tartott ebek száma.
Az Állatorvostudományi Egyetem 2021-ben országos, reprezentatív felmérést végzett a kutyatartásról, és ez érdekes eredményeket hozott. Amíg 2018-ban a háztartások csupán 36 százalékában tartottak kutyát, addig ez az arány tavaly már 50,4 százalék volt. A legtöbben csak egy ebről gondoskodnak, ők tették ki a válaszolók 33,4 százalékát, míg a másik véglet a háromnál több állattal rendelkezők tábora volt, mindössze 1 százalékkal.

Talán kicsit meglepő adat, de a nők nagyobb arányban (56,3 százalék) tartanak kutyát, míg az életkori adatokat vizsgálva kiemelkednek a 60 év felettiek (23,3 százalék). Ez a tendencia a pandémia alatt változott meg, ugyanis 2018-ban még többségben voltak a férfi gazdák, és inkább a negyvenes korosztályra volt inkább jellemző az ebtartás.
Továbbra is kevés (14,5 százalék) a menhelyekről örökbe fogadott állatok száma. Szintén árulkodó adat, hogy bár a válaszolók többsége elégedett a kutyája engedelmességével, mégis a 84,7 százalékuk se iskolába, se kiképzőhöz nem viszi el kedvencét, sőt nem is tervezi ezt.