Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

János bácsi, neked ez jól áll!

Van egy szurdik Szekszárdon, a FADDI-VÖLGY. Telektulajdonosai ismerik egymást. Amolyan mindenki tudja kivel, hová és miért. Ha azt mondom János bácsi, mindenki egyre gondol.

34 éve készült a tábla

"Szurdik takarítás, 2021. április 17-én. Lapátot hozz magaddal!" – ennyi felirat olvasható azon a most már több, mint három évtizedet megélt táblán, ami a hegytetőn várta az arra járókat.

– Annak idején – pontosan 34 éve – hogy először összefogtunk, huszonkilencen – mondja HALÁSZ JÁNOS, aki a maga 85 éves korával fittebb, mint némelyik hatvanas. – Az első két évben városi segítséggel, azóta önállóan szervezik a környezetszépítő akciót, mely egyben közösségépítő tréning is.

A kezdetekben ketten szervezték a takarítást

Nem mehetünk el a másik főszereplő mellett sem. FRANK KÁROLY, annak idején János bácsival karöltve fogott nyelet. Ma már fia képviseli a családot és hozza ő is a saját lapátját.

A Váci utca után mi következünk

Jó szándékkal jönnek az emberek, két helyen meg is kínálták őket. Ha jól sejtem, nem málnaszörp adott lendületet a völgyet takarító brigádnak, akik idén huszonhárman voltak. „A mi völgyünket egyetlen szekszárdi völggyel sem lehet összehasonlítani” – kéri ki magának a korelnök.

Átadná a stafétabotot

Az átlagéletkor 53-55 év, János bácsi már szívesen átadná a staféta botot.

– Nézd meg, megint idehozták nekem a megállító táblát – amit minden évben egyszer vesznek elő, hirdetve a közelgő esemény dátumát. – Azt mondják János bácsi, Neked ez jól áll. Persze büszkeséggel tölt el, de tudom, hogy nem is akarják átvenni … Amíg tudom, csinálom!

Halász János a maga egyedi stílusával invitálja a szurdikban gyakran látott, de most nem segítőket. Mint mondja ő bizony megállítja őket és persze nem durván meg fogja kérdezni "Te Jóska, nem jöttél, pedig sokan szeretnénk megismerni".