Kezdőlap TOLNA Tolna - Közélet

Kilenc iskola harminc dolgozóját jutalmazta a Tolna Megyei Szakképzési Centrum

A Tolna Megyei Szakképzési Centrum június 4-én pénteken Szekszárdon tartotta hagyományos pedagógusnapi ünnepélyét. Iskoláik harminc dolgozóját jutalmazták. A rendezvényt minden évben megismétlik. Így köszönik meg az oktatás, az igazgatás, a tanügy és az egyéb oktatást támogató területen nyújtott kiemelkedően tevékeny kollégák munkáját.

"Azt gondolom, hogy nagyon sokunk a maga helyén, a maga tehetsége és elhivatottsága szerint tette a dolgát. Ha visszatekintek az elmúlt tanévre, büszke vagyok az elért eredményekre, büszke vagyok az iskoláinkra, a diákjainkra, és most elsősorban büszke vagyok a kollégáimra. Köszönöm, hogy komolyan veszik a hivatásunkat, és illő hozzáállással és méltó lelkesedéssel töltik be azt."

– mondta Csapó Gábor, a Tolna Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntőjében. A vezető utalt arra, hogy nem hagyományos módon telt el az elmúlt tanév.

"Nélkületek nem menne."

– hangsúlyozta pohárköszöntőjében a centrum kancellárja, Dömötör Csaba. A főigazgatóhoz hasonlóan a kancellár is a szakképzési centrum dolgozóinak emberi helytállását, elhivatottságát kiemelve méltatta teljesítményüket.

A rendezvényen felléptek a Bartina Néptánc Egyesület táncosai, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanoncai. A vendéglátást a Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola biztosította.

Akik elismerésben részesültek

  • Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium: Mármarosi Anita, Feketéné Kárpáti Tímea, Szőts Elvira
  • Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium: Sebestyénné Hetesi Ildikó, Biróné Horváth Csilla, Buda Attila
  • Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikum: Böröcz Ágnes Márta, Orbán György, Horváth Gábor
  • Tolna Megyei SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskola és Kollégium: Halmosi Cecília Zsuzsanna, Kalocsa Jánosné, Fekete Éva
  • Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola: Molnár Tibor, Juhász Zsuzsanna, Bandel Ivett
  • Tolna Megyei SZC I. István Szakképző Iskola: Biczó Zoltánné, Rutai Renáta, Joó Lívia
  • Tolna Megyei SZC Magyar László Szakképző Iskola: Fehér Katalin, Miskolczi Zsuzsanna, Albu Erzsébet
  • Tolna Megyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium: Lützenburgerné Riegl Mária, Kovácsné Deák Irén, Dávid Józsefné
  • Tolna Megyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium: Molnár Gábor, Puskásné Szalai Katalin, Schneider Lászlóné
  • Tolna Megyei Szakképzési Centrum: Dr. Szekeres Beáta, Nótás Diána, Tóth Tímea

Borítókép: Brauner Zsolt / Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola