Művészek a kamera fókuszában – Magyar fotósok és filmesek fényképei címmel rendez kiállítást a Műcsarnok péntektől a Római Magyar Akadémián.

Egy tavalyi kiállításból szemezgettek

Tavaly, a Műcsarnok 125 éves jubileumát ünneplő kiállítások sorában volt látható a Kik vagyunk – Fotográfiák képzőművészekről, valamint a Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói című tárlat; ezekből az anyagokból állt össze a Római Magyar Akadémia kiállítására készült válogatás.

Négy generáció a falakon

A római tárlat egyik része tizenkét kortárs fotóművész alkotásait sorakoztatja fel, bemutatva, hogyan alakult a portréfotózás története az elmúlt évtizedek során, illetve hogy miként láttatják a fotósok a képzőművészeket, hogyan jelenik meg a portrékban az egymás közötti kapcsolatuk. A tizenkét fotográfus mindegyike a magyar fotótörténet rangos képviselője, csakúgy, mint a fotókon alkotás közben vagy beállított műtermi pózban ábrázolt képzőművészek is. Fél évszázad négy generációja jelenik meg a falakon.

A fotóművészeti kvalitás mellett a kiválasztás szempontja volt az is, ha a művész kötődik Olaszországhoz akár tanulmányai, akár kiállítások – például a Velencei Biennálékon való részvétel okán.

A Római Magyar Akadémia kiállítására a Műcsarnok filmes tárlatának 25 alkotójának munkáit is kiválasztották: olyan filmesek fotóit, akik az ötvenes-hatvanas években, a modernizmussal pályára lépő nemzedék tagjai voltak; olyan alkotók műveit, akik valamilyen módon kötődnek Olaszországhoz. Emellett olyan rendezők és operatőrök képei is bekerültek, akik a két médium – film és fotó – kapcsolatát valamilyen szempontból izgalmasan ragadták meg. Fontos sajátossága az anyagnak az egyes alkotók állóképei és mozgóképes munkái közötti hol nyilvánvaló, máskor kevésbé közvetlen összefüggés, gyakori a történetmesélés vágyából fakadó sorozatjelleg, valamint a fekete-fehér technika vélhetően absztrakciós igényből eredő alkalmazása – a kortársaknál is. Visszatérő motívuma a fotóknak a városkép, a szocioportré, az absztrakt vagy kalligrafikus jelleg, illetve a groteszk, ironikus hangvétel.

A Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója és Gelencsér Gábor filmesztéta által rendezett kiállítás április 14-ig látható a Római Magyar Akadémián.