Mint arról már korábban beszámoltunk, a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes kezdeményezése hívta életre a tolnai megyeszékhely evangélikus templomában a „Protestáns-napi” zenés áhítatokat. Több mint egy évtizede minden év októberében, a reformáció hónapjában hangversenyt tartanak.

Íme a részletek

Az idei ünnepi alkalom klarinétszólóval indult, Sziegl Benedek előadásában „Kovács Béla: Hommage a Johann Sebastian Bach" című alkotását hallottuk. Benedek 2015 – ben érettségizett a Garay János Gimnáziumban. Ezt követően Aradi András, a Tolna – Baranyai Egyházmegye evangélikus esperesének igeolvasása és áhítata következett. A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes énekes bevonulását követően dicséret és zsoltár feldolgozásokkal emlékezett a reformációra. A vegyeskari művek szólóit Ócsai Annamária operaénekes énekelte.

Ezután a közönség egy meghitt pillanatot élhetett át

Az alapítólelkészt, a Gárdonyi Zoltán Református Együttes örökös és tiszteletbeli elnökét köszöntötték, aki a napokban ünnepelte születésnapját. Az amerikai énekes és zeneszerző, Josh Groban „Te felemelsz” című alkotása hangzott el Lozsányi Tamás művésztanár zongorakíséretével. Lemle Zoltán 25 éven keresztül szólóénekével, a tenor szólam vezetésével, közösségteremtő és építő készségével, áldozatos lelkészi szolgálatával segítette az együttest. Már nem énekel, de szívvel és lélekkel támogatja, segíti a kórust. Vezényelt az alapító karnagy, Naszladi Judit gimnáziumi tanár, református kántor.

Az alkalomra vendégeket hívtak

A Charis Kamarakórus a Völgység fővárosából, Bonyhádról érkezett. Előadásukban Johann Sebastian Bach „Jesu meine Freude”, Gárdonyi Zoltán „Szelíd szemed, Úr Jézus”, Bárdos Lajos – Virág Ferenc „Édes Jézus”, Stephen Paulus „The Road Home”, Weltler Jenő „Te vagy reményem sziklaszála” és Johann Ernst Eberlin „Christus factus est” alkotásokban gyönyörködhettünk. A Bonyhádi Evangélikus Gyülekezet kórusát Hevér László karvezető irányította. A hangverseny zárásaként a Szekszárdi Rézfúvós Kvartett tagjait muzsikáltak. A teltházas egyházzenei áhítatot baráti beszélgetéssel fűszerezett szeretetvendégség zárta.

 

Kép: Posta Flóra