A Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából összejövetelt szervezett tagjainak a Szekszárdi Evangélikus templomban 2021. október 15-én. A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott dr. Horváth Kálmán Kormánymegbízott, Csillagné Szánthó Polixéna Képviselő Asszony és Kovács Lászlóné Elnök.

A fehér bot

Október 15. 1969 óta az ENSZ határozata alapján a Fehér Bot Nemzetközi Napja. Az 1920-as évek végén Guilly d’ Herbemont grófnő a közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét felismerve egy eszköz, a fehérbot használatának elterjesztését tartotta szükségesnek, amit mindenki könnyedén felismer, s tudja, hogy azzal egy vak ember közlekedik. Az eszköz lassan elterjedt az egész világon.

"A jóisten nem egyenlőnek, nem egyformának teremtette az embereket. vannak gyengébbek és vannak erősebbek. Ugyanakkor a feladatot is meghatározta az erősebbek számára: Segítsük a gyengébbet! A mai nap nem csak arra jó, hogy felhívjuk a figyelmet, hanem arra is, hogy felrázza a segíteni akarókat."

– kezdte az ünnepi beszédek sorát Csillagné Szánthó Polixéna Képviselő Asszony.

"Különösen örülök annak, hogy mi most egy templomban vagyunk, mert bízom abban, hogy a jóisten lekacsint ide ránk, vagy ránk mosolyog. A Földön több tízmillió ember él ezzel a fogyatékkal, a vaksággal, és az a feladatunk, hogy már kisgyerek kortól felhívjuk a figyelmet a segítségre szoruló emberekre, mert nekünk egészségeseknek kötelességünk őket segíteni. Úgy érzem Magyarországon példa értékű, amit az egyesület a tagokért tesz."

– mondta dr. Horváth Kálmán Kormánymegbízott.

"1969 óta nyilvánította az ENSZ a fehér Bot nemzetközi Napjává október 15-ét. Azóta a világon mindenhol rendezvényeket tartanak és megpróbálják felhívni a figyelmet a vakok- és gyengénlátók problémáira. Egyesületünk az ő érdekképviseletét látja el."

– zárta ünnepi beszédét Kovács Lászlóné az egyesület elnöke.

A Fehér Bot Nemzetközi napján adja át a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete a dr. Thész László Emlékérmet, amelyet az egykori szemész főorvos áldott emlékű munkássága előtti tisztelgésből alapított azok számára, akik kiemelkedő segítséget nyújtanak a közösség felkarolásában. A díjat a Tolna megyében élő látássérültek érdekében hosszú évtizedeken keresztül végzett segítő munkája elismeréseként Csillagné Szánthó Polixéna Képviselő Asszony kapta, melyet Kovács Lászlóné elnök és Dr. Horváth Kálmán Kormánymegbízott adtak át.