Mutatjuk a képeket. Ittas lehetett az a sofőr, aki az éjszaka okozott balesetet, mely kis híján tragédiával végződött.

Elvesztette uralmát az autó felett

Egy személygépkocsi vezetője közlekedett a Szálkára vezető úton 2021. augusztus 10-én 3 óra 19 perckor, amikor ismeretlen körülmények között egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, előbb egy kerítéspillérnek ütközött, majd egy fát kidöntve egy négy méter mély vízelvezető árokba zuhant.

Az autóban hárman utaztak, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a kocsi hátsó utasa súlyosan, a sofőr könnyebben sérült.

A jobb első ülésen utazó személy nem kért orvosi ellátást. A 31 éves járművezetővel szondát is fújattak, mely magas értéket mutatott. Őt további mintavételre elő is állították.

A baleset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás keretében vizsgálják.