Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Rendkívüli kormányinfo: Zárt térben újra kötelező a maszk

Zárt térben újra kötelező a maszk – erről döntött a kormány, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Mindez péntek éjféltől lép hatályba, azaz szombaton már kötelező lesz.

  • az iskolákban az iskolaigazgatók dönthetnek a maszk viselési szabályokról.
  • csak védettségi igazolvánnyal lehet az 500 főnél nagyobb rendezvényeket látogatni.
  • kötelező lesz a harmadik oltás az egészségügyben. 

A politikus arról is beszélt, hogy a matematikusok számítása szerint akár egy-két héten belül tetőzhet a vírus. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy aki már legalább 4 hónapja megkapta a második oltást, neki javasolják, hogy a harmadikért is jelentkezzenek – erre jó alkalom lesz a jövő heti oltási hét. amikor regisztráció nélkül is erre lehetőség nyílik.

A magyar állam nem tervezi osztrák mintára azt sem, hogy ingyenessé teszi a koronavírus-fertőzöttséget vizsgáló teszteket. A kormány szerint az oltás a fontos, ezért arra kérnek mindenkit, hogy oltassa be magát. 

Összesen egyébként 9,7 millió oltás áll rendelkezésre – mondta a miniszter. Szputnyikon kívül mindegyikből van, így még választani is lehet – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy addig maradnak érvényben a bejelentett járványügyi intézkedések, amíg azok szükségesek, és a jövőben elképzelhető, hogy a védettségi igazolvány hatálya bővülni fog. 

Azzal kapcsolatban, hogy a növekvő esetszámok miatt szóbe került-e a digitális oktatás, egyértemű nemmel felelt a miniszter. Viszont december elejére elképzelhető, hogy lesz engedély az 5 és 12 közöttiek oltására, ez még javíthatna az oktatás helyzetén járványügyi szempontból – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

További témák:

  • Egyelőre a hatóságok egyetlen olyan benzinkutat sem találtak, ahol ne tartották volna be a 480 forintos maximális benzinárat. A NAV is ellenőrzi ezt, a cél, hogy mobil laborokkal kiszűrjék azokat a kutakat, ahol rontottak az üzemanyag minőségén.
  • A kisvállalkozók esetében megnyílik annak a lehetősége, hogy belépjenek az egyetemes szolgáltatói körbe. Ez azt jelenti, hogy ők is a rezsicsökkentett árat fogják az energiáért fizetni. Azokat a vállalkozásokat tekintik ennek, akik a helyi iparűzési adónál kedvezményre voltak jogosultak.
  • Az inflációval kapcsolatos intézkedésekről elmondta, jelenleg várják, hogy a jegybank közzé tegye a jövő évi inflációs prognózisát. Szakmai berkekben egyetértés van arról, hogy az infláció 3 százalék felett lesz a következő évben, utána pedig minden bizonnyal csökkenni fog.
  • Nem nyílik nagyobb terep az ügyeskedésre a lakcímtörvény kapcsán, ez kifejezetten rosszindulatú vádaskodás – mondta a miniszter. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a szabályozásnak semmi köze a választáshoz, másfél-kétmillió ember nem ott él, ahova be van jelentve a lakcíme, de az emberek többsége nem akar csalni, a szabályozást igazítják az élethez.