Kezdőlap KÉK HÍREK

Sötétvölgyből, mindenhonnan lopták a fákat. Eddig

Orgazdaságban, pénzmosásban utaztak. Nagy tételben loptak. Fatolvajok összehangolt hálózatának ügyét göngyölítette fel az elmúlt egy évben a rendőrség. A megyei erdőiből vitték a fát, összesen 55 köbmétert. Egy esetben megvárták, míg kitermelik, majd a tulajdonos cég helyett ők szállították el az ipari akácfát. Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentés lett. Aztán Sötétvölgy erdős területeit kezdték el önkénkét gyéríteni. A rendőri erők összehangolt munkájára volt szükség, hogy a tolvajbanda lelepleződjön.

Először egy 63 és egy 45 éves férfi került a rendőrség látókörébe. Az idősebb férfinál megtalálták a fát, tavaly óta börtönben van. A bizonyítékok alapján hat emberből vált gyanúsított. Hétrendbeli lopás a vád. Hárman már börtönben vannak. A többiek orgazdaság és pénzmosás miatt várják, hogy az ügyük bíróság elé kerüljön.