A húsvét is egy kicsit más. Nem a jelentése és üzenete, hanem amit átörökít az utókor. Talán még 3-4 évvel ezelőtt is pontosan tudta az ember lánya, mikor jönnek a locsoló legények. Mert a házak udvara kicsinosítva, a tojások pedig csak úgy mosolyogtak a fűzöld kosárkába, várva vajon kit választanak és visznek zsebbe dugva.
Csoportba verődve járták a legények Szekszárd utcáit is, a külterületeken a vizes vödör és a szódásszifon volt társa a fiúknak. Innen onnan hangos kacaj, attól függően éppen hol nyitottak ajtót. Ez talán kicsit hiányzik már a mai életképből, mert vallom, hogy a hagyományokat ápolni kell.
A minap épp erről beszélgettünk. „A fiúknak el sem hiszed milyen kínos a locsolás.” Hallottam az erősebb nem képviselőjétől. Amit persze el is hiszek, mert nyilván van az a kor, ami után verset szavalni, ne adj csodát belesülni az általunk királylánynak hitt fruska előtt, valóban föld „kettényílós” érzés lehet. S persze azt is tudom, hogy a szülők által nyüstölt „menj locsold meg a szomszéd nénit” is valóban kellemetlen lehet. De higgyétek el, nekünk lányoknak sem egyszerűbb ez a pár pillanat.
A legszebb része azt gondolom a tojásfestés, mert az mindig izgalmas, hogy a piros nem lesz e csúnyabarna, vagy hogy meglátszik-e az ujjam lenyomata a tojáson, ha éppen idő előtt veszem ki a vízből… persze tudom annyi technikai furfang van, de most a legegyszerűbbet és korunkhoz illő leggyorsabbat vettem elő.
Aztán jöttök Ti legények. Pirulva állunk ovisan, iskolás korún és már régen felnőttként és várjuk a versike végét: Szabad-e locsolni? Mondanom sem kell az igennél megy el a hangunk, mert egész addig izgulunk, hogy ne rontsuk el a választ. Aztán folyik a nyakunkon az illatok orgiája, ragad a kunkor a hajkoronán vagy éppen a legbelsőbb ruháinkból csavarjuk a vizet. De egyet tudnotok kell.
Titokban a lányok várják a locsolókat…
mert ez is egy olyan valami, ami nem halhat ki a Földön… S még valami, mi akkor is azt fogjuk mondani, hogy nem szeretjük a locsolást… míg világ a világ…
fotó: internet
