A Paksi Sportegyesület Tenisz Szakosztálya minden évben megrendezi Mikulás napján, vagy hozzá közeli időpontban Mikulás versenyét saját tagjainak. Idén sem volt ez másképp. A megmérettetés immár hagyományszerűen zajlik és nagy sikere van a gyerekek között.

Több korosztály versenyzett

A tagok több korcsoportban indultak. 5-12 éves korig adogató versenyen vettek részt a gyerekek, melyen idén harmincöten indultak. A feladatuk az volt, hogy összesen tíz labdát kellett a megadott pályán és labdával a kijelölt helyre szerválniuk. Érdekesség, hogy majdnem mindegyik fiatalnak ez volt az első versenye.

A 9-18 éves korosztály páros versenyszámban vett részt a miniteniszes pályán, touchtennis formában.

„A célunk ilyenkor elsősorban az összetartás, valamint a csapatszellem kialakítása, még jobbá tétele, és egyúttal a Diákolimpiára is készültünk. Több kisebb csoportban sok-sok izgalmas mérkőzést tudtak játszani a gyerekek. A két verseny alatt közel száz indulónk volt, ami ebben az időszakban egy nagyon szép számként értékelhető. A kinti időszakban még több versenyszámmal várjuk majd a gyerkőcöket” – fogalmazott Klopcsik Diana.

Plusz ajándékok

A jutalom, mint eddig minden évben az érem mellett mindenkinek természetesen a Mikulás csomag volt, de idén a csomag mellett PSE tenisz pólót, plusz egy egyedileg tervezett teniszes fa kulcstartót is kaptak a tagok.

Képek: Paksi Sportegyesület