Mutatunk két lehetséges magyarázatot. Sok olyan kifejezés él a magyar nyelvben, amelyet hétköznapi szinten használunk, de eredete ismeretlen. Kicsit ilyen az anyósülés is. Ennek néztünk utána.

Vajon közel vagy távol jó az anyós?

Az egyik teória azt sugallja, hogy az anyóstól lehetőség szerint meg kell szabadulni, a másik szerint viszont minél közelebbi kapcsolatot kell vele ápolni. Úgy is mondják, olyan távol legyünk az anyóstól, hogy papucsba ne tudjon hozzánk átjönni…

Azért tartották fenn a sofőr mellett lévő ülést anyósaiknak az autót vezető férfiak,  mert ott a legkisebb a túlélés veszélye egy baleset esetén. Ezt a véleményt természetesen nem osztjuk… Azt ugyanis statisztikai adatok bizonyítják, hogy ütközés esetén a sofőrök reflexből úgy rántják el a kormányt, hogy ők maguk ne ütközzenek frontálisan. Ez pedig sokszor a mellettük ülő életébe kerül. Persze ez egy elég csúf és rossz magyarázat.

A másik felvetés szerint álmaik hölgyének meghódítása érdekében a legfontosabb, hogy az anyós kedvében járjunk, emiatt pedig célszerű a legelőkelőbb és legkényelmesebb helyre, előre ültetni magunk mellé.

A tapasztalat szerint

Az internetes feszegetések szerint a valóság az előbbihez van közelebb. Minden az 1930-as években kezdődött, amikor az akkori kétszemélyes amerikai autómobilok hátuljában volt egy felnyitható harmadik ülés, amely kifejezetten kényelmetlen volt, illetve itt volt a legveszélyesebb utazni is. Ezt a helyet szokták több nyelven is, angolul, sőt norvégul is anyósülésnek nevezni, így aztán nem meglepő, hogy a mai, modern autók esetében is a legkockázatosabb ülés kapta meg az anyósülés nevet.

Olyan teóriáról is hallottunk már, hogy azért anyósülés az anyósülés, mert maga az ülő alkalmatosság pontosan olyan, mint kedvesünk édesanyja. Mindig mellettünk van, mindent lát no és mindenbe beleszól… még a vezetésbe is!