Szülők Akadémiája: kamaszkorú gyerekek támogatása a versenysportban

Nyugodtan mondhatjuk: hiánypótló kezdeményezés indult el Győrben is a Csay Renáta Kajak-Kenu Akadémián, ahol Baky Dániel sport szakpszichológus tartott előadást az ifjú versenyzők szüleinek arról, hogy mire számítsanak, ha gyermekük élsportoló szeretne lenni.

Baky Dániel dolgozott családsegítőként, iskolapszichológusként és csapatsportágak mellett is, s bár fiatalon kosárlabdázó volt, keret pszichológusként a londoni olimpiától segíti a felnőtt és az U23-as kajak-kenu válogatottat. "Beleszerettem ebbe a sportágba, annak köszönhetően, hogy milyen sok elhivatott sportolóval találkoztam az elmúlt években." – szögezi le rögtön az előadás elején.

Mikor segít a sportpszichológus?

Messziről indít, hogy kiépítse a bizalmat a hallgatóságban, és rögtön az elején rámutat: a sportpszichológia attól is speciális, hogy akkor is működik, amikor látványosan nincs is rá szükség. A legtöbb pszichológiai területtel ellentétben ugyanis ez nem elsősorban terápia, hanem sokkal inkábba pszichológiai tanácsadás és a coaching sajátos keveréke – vagyis az edző mellett jól felépített beszélgetések segítségével igyekszik segíteni a sportolót, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson. Ma már mindenki számára elfogadott tény: sok minden fejben dől el.

És amire szintén számítani lehetett: ebben a 10-12-től kezdődő és jellemzően 16-18 éves korig tartó kamaszkorra sincs tökéletes recept, a legtöbb gyereket másképp éri el a változás – ugyanakkor kellő figyelemmel nagyon sok kellemetlenség elkerülhető a szülő és a gyermek kapcsolatában. 

"Kamaszkorban fizikai változások mellett gondolkodásbeli változásokat tapasztalunk. Kialakul az identitása is, sajátos ízléssel, sarkos véleménnyel és kritikus gondolkodással. Emellett elindulnak az érzelmi változások is. Mindezek a sportban is jelentkeznek. Amikor megnyúlnak, egy ideig a mozgáskoordinációban mindenki ügyetlenebbé válik, ez természetes. Egyre nagyobb az igényük arra is, hogy az edző bevonja őket a tervezésbe, és megbeszélje velük, hogy mi miért történik. Jó esetben a kamasz már tud önálló edzést is végezni, a kudarcot viszont még nem tudják kezelni. De egy 12-13 éves sportoló még nem érett lélektanilag arra sem, hogy a sikert megfelelően értékelje. Ebben nagy szerepe kell, hogy legyen az edző mellett a családnak is. Feszültséget okozhatnak a növekvő iskolai elvárások, de az is, ha a két szülői másként gondolja a sportkarriert. Az egyik keményen dolgoztatná, a másiknak meg elég, ha jól érzi magát. És ehhez még vegyük hozzá azt, hogy a gyerekek ebben a korban már saját magukkal szemben is szigorúak." – mondja Baky Dániel

Minden szülőnek vannak dilemmái és bizonytalanságai

• sportoljon vagy ne sportoljon a gyerek?
• ha igen mit sportoljon? egyéni vagy csapatsportban lehet boldogabb?
• versenyezzen vagy ne? (a klubok szinte mindenkiből versenyzőt akarnak faragni) egyáltalán mennyire egyezik a véleményünk, neki és nekem a sportkarrierjéről?
• hogyan válasszuk ki a versenyzés szintjét?
• mennyit és hogyan kommunikáljuk az edzőkkel? A háttérből erősítjük vagy gyengítjük a munkáját?
• támasz vagyok számára vagy idegesítem a versenyeken?
• és legfőképp: kinek az érdeke, hogy sportoljon a gyerek?

Azok több, mint hatvanan, akik eljöttek a Famulus Hotelbe meghallgatni az előadót a legtöbben már a negyedik pontig eljutottak: vagy most, vagy pár éven belül közösen meg kell határozniuk a versenyzés szintjét. 

Az előadáson arról is szó esett, hogy mivel jár a korai profizmus.

Számtalan példát látni, hogy valaki már a nagyobbakkal versenyez, de jó tudni: azzal, hogy valaki fizikailag megállja a helyét az idősebbek között, még nem feltétlenül érett meg gondolkodásban és lélektanilag ahhoz, hogy felvegye velük a harcot. Biológiailag egyre gyorsabban érnek a gyerekek, de a szellemi akceleráció nem olyan tempójú. Az utánpótlásban ezt gyakran ki is használják az edzők, kérdés persze, hogy a rövid távú eredmények milyen hatást váltanak ki, mi a hozadéka és mi maradhat el emiatt a képzésből. 

"Szinte mindenkinél eljön a pont,  el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor el kell dönteni, hogy a sport és a tanulás között mi a prioritás. Teljesen normális, ha ez a családban komoly dilemmát jelent. Mindenkinek vannak határai, a kevés szabadidővel is egyre nehezebb lesz gazdálkodni. Sok kamasz sportolónak egy idő után idegenné válik az iskolai közeg és nem tud beilleszkedni – hiszen többnyire se a tanárok, se az osztálytársak nem tudják, hogy mivel jár, ha valaki élsportoló akar lenni." 

A szülő szerepe a gyermek sportolásában

Az előadás egyik legértékesebb része az volt, amikor a sportpszichológus különböző példákat hozott elő, amivel egy kicsit mindenki magára ismerhetett, hogy ő hogyan viszonyul gyermekének sportpályafutásához. Itt ugye nincs automatikus jó vagy rossz válasz, de önvizsgálattal és a kérdésekre adott válaszokból mindenki leszűrheti saját maga a tanulságot, hogy úgy támogatja-e a gyermekét, ahogy az az ideálishoz közelítsen.

S hogy mi az, amit érdemes átgondolni?

1. Milyen a szülő jelenléte a sportban? Ott van mindenhol és nyüzsög, vagy egyáltalán nem érdekli, esetleg a kettő közötti szakaszon valahol? Az eredményeket felnagyítja, lekicsínyli? (nyilván aki eljött, senki nem közömbös a sportolás iránt)
2. Edzéseken és versenyeken hogyan viselkedik a szülő? Szurkolóként vagy szülőként (elhangzott: reális kérés az edzőktől, hogy a szülő ne legyen ott az edzésen, hiszen nem kell a gyermek figyelmét megosztani, és nem jó, ha intenzívebben éljük meg a versenyeket, mint maga a gyermek)
3. Mennyire forog a család élete a gyerek sportolása körül? Létezik-e az úgynevezett "car coaching", vagyis amikor hozza és viszi az edzésre a gyermekét, akkor miről és hogyan beszélgetnek? (sok a rossz megoldás, főként ha a gyermek nem is igényli)
4. Rivalizálnak-e a szülők pályán kívül a versenytársakkal? (csapatspotban ez veszélyes terep, amikor egy rossz eredmény miatt sokan keresnek bűnbakot)

Baky Dániel arról is beszélt, hogy jól meg lehet különböztetni három alapvető szülő típust – bár a legtöbben olykor szituációtól függően bármelyikek is vagyunk, a másik kettőbe is átcsúszhatunk. 

• Tekintélyelvű autokrata nevelési stílus:  elvárja az engedelmességet – korlátoz és büntet, ha kérdezés nélkül nem áll be a gyerek a sorba.
• Irányító (demokrata) nevelési stílus: a szabályok és a döntések magyarázattal és érveléssel együtt születnek. Egyéni és független viselkedésre ösztönöz. 
• Engedékeny nevelési stílus: nagy a szabadság, de nincs korlátozás, nehezen uralja az indulatait a gyerek.

Egy jó tanács: beszélgessünk többet a gyermekünkkel

A sport pszichológus hangsúlyozta: kellenek a szülőknek a gyerektől a visszajelzések, hogy ő hogyan értékeli a tőlük kapott támogatást, ehhez az átlag magyar háztartásoknál több időt kell szánni a csemetére. Ha kellő "minőségi" időt tölt el együtt a család, akkor abban mindenki örömét leli majd. 

Végezetül néhány gyakorlati példával zárta le a majd három órás előadását a szakember. Mi az, amit nem jó mondani pl. egy verseny előtt, mert csak generáljuk a feszültséget, és mit mondjunk helyette.

• A ne félj, ne izgulj mondatok helyett a nem csodálom, hogy izgulsz, hiszen nagy megmérettetés előtt állsz mondat sokkal megnyugtatóbb, vagy a csak magaddal törődj, zárd ki a környezeted tanács helyett a koncentrálj valamelyik erősségedre, melyik hármat választod már a beszélgetés sokkal hasznosabb lehet a sportoló számára.
• Lehetőség szerint ne rakjunk a vállára plusz terheket olyan mondattal, hogy sikerülni kell, mert nagyon sokat készültél a versenyre vagy hogy most mutasd meg mit tudsz, hozd ki magadból a maximumot, sokkal inkább azzal bátorítsuk, hogy azt mondjuk neki: biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogsz tenni a győzelemért vagy hogy számíthatsz ránk, bárhogy alakul itt leszünk.

És valahol úgyis ez a legfontosabb az egész történetben.