A Csoóri Sándor Program 2017-ben indult útjának és a népi kultúra területén, határainkon innen és túl működő magyar néptáncos, népzenei és népdalköri szervezeteket, közösségeket kívánja támogatni. A program támogatásával az egész Kárpát-medencében látványosan fellendült a hagyományőrző-népművészeti élet.

Megfelelő forrás a fejlődéshez

A térség néptáncegyütteseinek, népzenei együtteseinek, kézműves közösségeinek végre kellő anyagi forrás jutott az oktatásra, rendezvények szervezésére, táncházakra, de jutott pénz öltözetük, népviseletük frissítésére, felújítására, zenei eszközeik, hangszereik cseréjére is.

I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor Fesztivál

A Martin György Néptáncszövetség szervezésében olyan magas színvonalú rendezvényt kívánnak indítani, mely reményeik szerint hagyományőrző lesz és segítségével láthatóvá válik a Csoóri Sándor program a közösségekre gyakorolt jótékony hatása. A Fesztivál a Kárpát-medence számos helyszínén azonos időpontban, azonos művészeti koncepció mentén, azonos vagy hasonló forgatókönyvvel kerül megrendezésre.

„Úgy gondoljuk, hogy ez a különleges fesztivál a média és a döntéshozók figyelmét is felkelti és széles körben népszerűsíti a népművészetünket és magát a Csoóri Sándor programot. Meggyőződésünk, hogy a fesztivál egyedisége, összenemzeti gondolata az egész magyar társadalom érdeklődésére számot tarthat, határainkon innen és túl.” – fogalmazta meg Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

Együtt a megye 37 egyesületének 900 táncosa, zenésze és kézművese

Szekszárdon a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület szervezésében kerül sor a megye egyesületeinek bemutatkozására. A fesztiválra pár szomszédos megyében működő egyesület is érkezik, velük együtt a bemutatkozó egyesületek száma 37, melyekben táncosok, zenészek és kézművesek tevékenykednek. A rendezvényre 26 településről érkeznek fellépők, bemutatkozók.

„A szekszárdi programnak az a célja, hogy minél több helyen, minél több emberhez eljussanak a programok. Célunk, hogy ha csak 5-10 percre áll is meg valaki a bemutatkozó egyesület előtt és rácsodálkozik a csodálatos kosztümökre, a táncos egyéniségekre, a muzsikára, a technikai fejlesztésekre, akkor már nyertünk. Szeretnénk, ha nagyobb elismertségben lenne része ennek a műfajnak. Anyanyelvünk a népzene, anyanyelvünk a néptánc, hiszen senki más nem zenél és táncol így, csak a magyar ember.” – mondta Matókné Kapási Julianna fesztiváligazgató a program sajtótájékoztatóján.

A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált 2022. június 11-én rendezi a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület a Babits Mihály Kulturális Központ és a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület támogatásával.

Képek: Bartina Néptánc Egyesület