Megint nem unatkoztak az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban több mint két éve megalakult olvasóklub tagjai. Augusztus 28-án, szombaton az Odúnak keresztelt klubhelyiségükben Harry Potter napot szerveztek. Mivel a bátor és leleményes varázslótanoncok története mindig hatalmas népszerűségnek örvendett a fiatalok körében, nem csoda, hogy nagyon sokan kíváncsiak voltak a programra.

Érdekes információkhoz jutottak

A nap első felében a nagy sikerű sorozat írónőjéről, J. K. Rowling-ról tudhattak meg érdekességeket a résztvevők Kaposi Ildikó, az Ifjúsági Olvasóklub vezetője által, illetve a magyar kiadatásról és a sorozat fordítója, Tóth Tamás Boldizsár személyéről és munkásságáról is esett pár mondat.

Kvíz és társasjáték

Az ebédszünet után aztán megmérettethették magukat a versenyszellemű fiatalok kvízek formájában. A kérdésekre villámgyorsasággal érkeztek a válaszok, hiszen a Harry Potter az egyik legnépszerűbb könyvsorozat a fiatalok számára. A villámkérdések után társasjáték következett, amit mindenki nagyon élvezett. A legtöbb résztvevő a Roxforti házának színeiben érkezett a találkozóra, illetve a piros, sárga, piros és kék cupcake-ek is nagy sikert arattak.