Június 23-án Szekszárd közgyűlése elfogadta a már 10 éve hatályban lévő helyi autóbusz menetrend módosítását, fejlesztését. A fejlesztések legfontosabb részei, hogy ezentúl sokkal nagyobb szerepet kapnak a helyközi (távolsági) buszok a helyi közlekedésben.

A helyközi úgy közlekedik majd, mint a helyijáratos

Ez azt jelenti, hogy pl. egyes bátaszéki, szálkai, tolnai járatok Szekszárdon belül úgy fognak közlekedni, mintha helyijáratos buszok lennének, például Tolnáról közvetlenül elérhető lesz a szekszárdi Tesco áruház. Az új menetrendben szereplő, a helyijáratos közlekedésbe bevont helyközi járatokra lesz igaz csak, hogy helyi tarifával vehetők igénybe a városon belül, az ebbe a körbe be nem vont helyközi járatokon a helyközi tarifák lesznek érvényesek. A helyi közlekedésbe bevont helyköz járatok listája szerepel majd a honlapra feltöltött anyagban.

Elérhetőbbek lesznek

A helyi- és helyközi járatok menetideje sokkal jobban össze lett hangolva, így az átszállások a különböző buszjáratok közt sokkal kevesebb várakozással járnak majd. Több helyijáratos vonal. pl. a 6-os, vagy a 4-es útvonala meghosszabbodik, így közvetlenül elérhetővé válnak majd a csatári, szőlőhegyi völgyek, illetve új, közvetlen kapcsolatok alakulnak ki pl. a kórház, általános iskolák közt. Megnő az átszállás nélkül is elérhető, városon belüli megállók száma is.

Egy új helyszín, a Bor utca is bevonásra kerül az új menetrend szerint, ahová helyijárat fogja az utasokat szállítani.

Az új menetrendet Szekszárd város honlapján ismerteti majd az önkormányzat az utazóközönséggel térkép formájában feltöltve, illetve ugyanitt a járatok tervezett indulási-érkezési időpontjait is közzétesszük. Arra kérik a lakosokat, tanulmányozzák át, és július 10-ig a honlapon megadott e-mail címre írják meg véleményüket, észrevételeiket, hogy azokat elbírálás után beépíthessék.

Az új rendszer bevezetésére augusztus 28-án kerülhet sor, még az iskolai oktatás megkezdése előtt.