Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Vírusok, amelyek gyilkos természetűek

300 millió emberrel végzett a fekete himlő világszerte az évszázadok alatt, a spanyolnátha száz évvel ezelőtt -amely szintén Kínából indult ki-, 2 év (1918-20 között) alatt 100 millió ember halálát okozta. A pestis, amely 1347-1353 között 75 millió embert vitt el, ebből Európában legalább 20 millió életét követelt. Később a 17. században is több mint 100 pestisjárvány söpört végig Európában. A malária, évente ma 2 millió áldozatot szed, azaz minden percben két ember hal bele napjainkban is. Az 1981-ben kitört AIDS több mint 25 millió emberéletet követelt, és ott vannak még olyan betegségek és járványok mint a kolera, a tífusz, a lepra, a sárgaláz, az ebola, a Brazíliából kiindult zika vírus.

Ha összesítjük, akkor az elmúlt ötvenezer év során összesen több mint százmilliárd ember élt a földön, amelyből tíz százalékuk (10 milliárd ember) vírusok okozta betegségben, vagy annak szövődményeibe halt bele. 

A mostani koronavírussal kapcsolatban nem ez az első eset. Eddig hat koronavírust ismerünk, amely képest embereket megfertőzni, ebből négy enyhe tüneteket okoz, kettő súlyosabbat: ezek a SARS és a MERS. Amostani 2019-nCoV az új, a hetedik, amelynek genetikája nagyon hasonlít a 2002-ben elterjedt SARS-ra. Az általunk covidnak hívott vírus és betegség több mint 3.380.000 életet követelt világszerte. Ebből a legtöbben az USA-ban 586ezren hunytak el, Brazíliában a kór 436ezer embert vitt el. Sajnos napjainkban az indiai halálestek száma nő a leginkább, most 274ezer halottat számlálnak. Magyarország a mai nappal 29.213 lelket vesztett. 

Mi az oka a vírusok gyors terjedésének?

Amiben a covid eltér a korábbi halálos vírusoktól, az a nagyon gyors terjedési sebesség, aminek egyik oka, hogy egyre több ember él városi központokban, másik pedig, hogy a repülőgép járatoknak köszönhetően már 24 óra alatt összekötötté váltak a földrészek. Fontos tényező még, hogy az elmúlt évszázad óta sok húst eszünk, ezeknek az új vírusos fertőzéseknek viszonylag nagy része pedig az állatoktól származik. 

Bővebben a témáról: Jared Diamond: „Háborúk, járványok, technikák” című könyvében olvashattok.