Kerekasztal megbeszélést tartott a napokban a Tolna Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a civilek napja alkalmából.

„A lényege gyakorlatilag a köz-és a civilszférának az együttműködési lehetőségei voltak.” – mondta Sándor Tamás, a központ irodavezetője.

Erre az eseményre a Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatalban került sor. A tanácskozáson részt vett a közszféra képviseletében Dr. Horváth Kálmán főispán, Zsikó Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója, Majnai Gábor, a Polgármesteri hivatal Humánosztály vezetője, valamint Hosszú Sándor Gergely, a Dombóvári Civil Tanács vezetője. A civil oldalról megjelent 10-12 olyan megyei civil szervezet, akiket különböző területekről invitáltak.

„Itt mind a civil szervezetek képviselői elmondhatták véleményüket, illetve észrevételeiket a megyei civil szférahelyzetét illetően, illetve kaptunk a közszféra képviselőitől is egy ilyen helyzetjelentést arról, hogy a civil szervezeteket milyen módon segítik az intézmények a megyében.” – tudtuk meg Sándor Tamástól.

Ezzel a rendezvénnyel a civil szervezetek munkájának társadalmi fontosságára próbálták ráirányítani a figyelmet.

 

Kép: Tolna Vármegyei Önkormányzat facebook oldala