Egyre több gyártó és világvállalat erősíti meg, hogy kivonul Oroszországból az ukrajnai háború miatt, mellyel újabb és újabb mélyütéseket kaphatnak az oroszok.

Legutóbb a Mercedes jelentette be, hogy elhagyja az oroszországi piacot. Nemcsak szimpla kivonulásról van szó, mert a gyártó eladja az ipari és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó leányvállalati részvényeit egy helyi befektetőnek.
Ezzel pedig a Mercedes a következő autógyártó, mely kivonul Oroszországból. A Mercedes-Benz Oroszország bejelentette, hogy a részvényeket az Avtodom autókereskedő láncnak adják el, és a tranzakció várhatóan nem fog további jelentős hatást gyakorolni a csoport nyereséges működésére, valamint pénzügyi helyzetére az előző negyedévekben jelentetteken túl.

Korábban a Nissan és a Renault is hasonlóan tett, akik egy hatéves visszavásárlási záradékot is elhelyeztek a szerződésükben. Állítólag a Mercedes kontraktusa is tartalmaz egy hasonló záradékot.
A Mercedes szóvivője azt mondta, a vállalat 15%-os részesedése az orosz Kamaz teherautókat gyártó cégben nem érinti a tervezett tranzakció. A tervek szerint a részvényeket még idén át fogják adni a Daimler Trucknak.
A Mercedes még március elején függesztette fel a gyártást Oroszországban. Az Európai Vállalkozások Szövetsége (AEB) közölte, hogy január hónaptól szeptemberig összesen 9558 Mercedest adtak el Oroszországban, ami 72,8%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.