12 hónap
Norvégia figyelmeztetést adott ki a lakosságnak, miszerint távol kell tartaniuk magukat egy „kémbelugától”.

A CNN jelentése szerint meghökkentő figyelmeztetést adott ki a lakosságnak Norvégia: a norvég halászati igazgatóság kijelentette, az embereknek „kerülniük kell a kapcsolatot” a híres belugával, hogy elkerüljék az állat véletlen megsebesítését vagy megölését.

A Hvaldimir becenévre hallgató „kémbeluga” 2019-ben tett szert nemzetközi hírnévre, miután egy speciálisan erre a célra készített, kameratartóval ellátott hámot viselt, ami a szakértők szerint arra enged következtetni, hogy a bálnát az orosz hadsereg képezhette ki.

Az igazgatóság szerint a beluga 2019 óta „a norvég partok mentén utazik”, útközben néhány megállóval, hozzátéve, hogy Hvaldimir „általában olyan farmokon tartózkodik, ahol halat tud fogni, és a takarmányfelesleget legeli”. Hvaldimir egyébként arról ismert, hogy követi a hajókat, és játszik a fedélzeten tartózkodókkal.

Noha „kémbelugaként” tartják számon, az állat védett faj Norvégiában, ám jelenleg az Oslofjord belsejében él, ez pedig „azt jelenti, hogy egy nagyon sűrűn lakott területre érkezett, és jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az állat megsérülhet az emberi érintkezés miatt”.

Frank Bakke-Jensen halászati igazgató szerdai nyilatkozatában azt mondta, hogy „eddig csak kisebb incidensek történtek, amikor a bálna kisebb sérüléseket szenvedett, elsősorban a hajókkal való érintkezés miatt”, mégis arra kérte az embereket, hogy tartsák a távolságot, „annak ellenére, hogy a beluga szelíd és hozzászokott az emberek közelségéhez”.