5 hónap

Szerdán is többfelé indul párásan, ködösen a nap, majd északnyugat felől hidegfront érkezik, növekedni kezd a felhőzet és elszórtan gyenge eső is kialakulhat. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a nyugati-északnyugati szél, mely kisöpri a hazánk felett rekedt, nyirkos levegőt. 

Napközben 2-10 fokra számíthatunk.

Csütörtökön már több felhő lehet felettünk, északnyugat felől egyre többfelé fordulhat elő eső, zápor, északkeleten helyenként havas eső, hózápor, a hegyekben havazás. Az esti órákra érkezhet észak felől újabb, kiterjedtebb csapadékmező. A délnyugatira forduló szelet élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A maximumok ezen a napon 2 és 9 fok között alakulhatnak.

A tartósabban borongós, szürke, nyirkos tájakon élők hangulata, közérzete romolhat, valamint alacsony lehet a hő- és a komfortérzet.
A szélcsendes, inverziós helyzetben lassan növekszik a szálló por mennyisége, romlik a levegő minősége.

(fotó: pixabay)