Tavaly ősszel jelent meg a Skid Row legutóbbi nagylemeze, a The Gang's All Here, a banda első kiadványa az új énekessel, Erik Grönwall-lal, Dave "Snake" Sabo gitáros azonban elárulta, hogy máris dolgoznak a következő albumon.
 

 

"Olyan fantasztikus a hangulat most a bandában, hogy máris elkezdtünk dolgozni a következő lemezen. Eddig négy dalt raktunk össze, amelyek simán felkerülhetnek az új albumra, de persze az is lehet, hogy végül nem fognak. Ki tudja? Még sosem voltunk ilyen helyzetben, de most mindenki nagyon lelkes. Igyekszünk a pillanatnak élni, ugyanakkor szeretnénk valami kreatív és produktív dologra felhasználni ezt az új energiát. Általában az volt a menetrend nálunk, hogy megírtuk a dalokat, felvettük az albumot, lenyomtunk egy turnét, hazajöttünk és kezdődött minden elölről a következő lemezzel, de most nem így van, hanem szinte azonnal munkához láttunk. Erik nagyon kreatív, ráadásul remek gitáros is, ami szintén sokat segít. Mindkettőnknek vannak ötletei és a koncertek előtti beállások során is születnek új témák, úgyhogy tényleg minden szempontból csak nyertünk a csatlakozásával."