Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szekszárdi Járási Ügyészség aljas célból elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat két 23 éves férfi ellen, akik a bűncselekményt társtettesekként követték el.

A vádlottak mindketten a büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodtak fogvatartottként, ahol cellatársak voltak. 2023. február 26-án este 8 óra körül zárkájukban közölték a szintén ugyanott elhelyezett harmadik fogvatartottal, a sértettel, hogy „búcsúzóul kap tőlük valamit”.

Ezt követően minden korábbi sérelem hiányában és előzmény nélkül bántalmazták a sértettet, kizárólag a saját erőfölényük demonstrálása, illetve a sértett emberi méltóságában való önkényes megalázása céljából.

Egyikük többször tenyérrel arcon ütötte a sértettet, a másik vádlott pedig a zárkában lévő kis székkel ütötte a sértett hátát és fejét, majd mindketten több alkalommal megrúgták a sértett combját.

Ennyi nem volt elég

Az egyik vádlott lefogta a sértettet, míg a másik a sértett szájához tartotta a zárkában lévő használt WC-kefét, végül a felmosóvizet is ráöntötték.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A büntetett előéletű vádlottakkal szemben a járási ügyészség börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltásukat szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(forrás: Tolna Vármegyei Főügyészség/fotó: illusztráció, pixabay)