Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az, hogy szeretnénk tenni valamit az öregedés ellen, nem generációfüggő, minden korosztályban vannak, akik szeretnék megállítani az idő kerekét. A kérdés az, hogy ezt hogyan tesszük, és mi ennek az üzenete.

Nem lehet elég korán elkezdeni. Az életnek sok olyan területe van, amire ez igaz, de mi a helyzet a szépség-, pontosabban a bőrápolással? Egyre több helyen olvasni arról, hogy a Z-generáció tagjait, vagyis azokat a fiatalokat, akik 1996 és 2010 között születettek, mintha sokkal jobban foglalkoztatná az öregedés, mintha sokkal jobban tartanának attól, hogy az idő múlása nyomot hagy majd rajtuk. Ez pedig azzal is jár, hogy mindent megtesznek azért, hogy frissnek, üdének és gyönyörűnek nézzenek ki most és még jó sokáig, ők a megelőzést tényleg komolyan – egyesek szerint talán túl komolyan – veszik. 

 

Tény, hogy a tudatos bőrápolás egyre népszerűbb, egyre többen ismerik meg ennek az alapjait, és egyre több olyan kezelés, eszköz, módszer áll a rendelkezésünkre, amelyek azt ígérik, megőrizhetjük fiatalságunkat, vagy éppen visszaforgathatjuk az idő kerekét. Igény pedig – mily meglepő – igenis van rájuk. Az NPD Group piackutató cég felmérése szerint 2012-ben a 18 és 24 év közötti amerikai nők kevesebb mint 20 százaléka tartotta fontosnak az öregedésgátlást, egy másik tanulmány szerint 2018-ban már az ugyanebben a korban lévő fiatalok 50 százaléka nyilatkozott arról, hogy ránctalanító termékeket szeretne beépíteni a szépségápolási rutinjába.

 

És ez nem minden: a Business of Fashion szerint idén 63 százalékkal nőtt a botox, az injektálható, dermális töltőanyagok és retinol iránti kereslet, és bizony egyre nagyobb arányban a fiatalok jelentik a hajtóerőt, a brit egészségügyi minisztérium becslése szerint 2020-ban 41 ezer botoxkezelést hajtottak végre 18 éven aluliak körében. Egy évvel később egyébként mind ezt, mind az ajakfeltöltést betiltották a 18 évnél fiatalabbak számára. 

Néhány hónappal ezelőtt óriási port kavart egy 14 éves lány, Bradley TikTok-videója, amiben megosztotta a szépségápolási rutinját. A tinédzser reggelente állítólag elég korán kel, hogy jusson ideje mindenre; miután megteremtette a hangulatot, megtisztítja a bőrét, felvisz többféle szérumot, majd kétféle hidratáló krémet ken az arcára, este pedig újabb kör jön, ekkor már szemkrémet és retinolt is használ. Mint bevallotta, 12 éves volt, amikor elkezdett foglalkozni az öregedésgátlással. Ugyan egyes források szerint ez a TikTok már nem elérhető, azért az internet nem felejt, főleg, hogy más platformokon is rengeteg reakció érkezett rá. 

Saját bevallása szerint egyébként Bradley-t nem nagyon foglalkoztatja az öregedés, szerencsére jó génekkel van megáldva, de úgy gondolja, jobb az elővigyázatosság. Az ő generációjában egyébként nem egyedülálló, hogy a gyerekek különböző szépséginfluenszerek videóin nőnek fel, hogy míg eleinte csak a sminkelés érdekli őket, később beszippantja őket a bőrápolás világa is, ott pedig elég sok szó esik az öregedésgátlásról is. „Mindig azt mondják, jobb ezt fiatalon elkezdeni” – meséli Bradley. 

 

És az ő korosztálya az, ami nagyon aktívan van jelen a TikTokon, ahol különböző filterek mutatják meg, hogyan néznél ki idősen, hogyan néznél ki, ha természetellenesen tökéletes lenne a bőröd, és a sort továbbra lehet folytatni, például megmutatják azt is, mennyire rendelkezel tökéletes arányokkal. Hogy ezeknek milyen hatása lehet az ember önbecsülésére, arról már mi is írtunk, és Bradley bevallotta, neki is voltak rosszabb pillanatai, de emlékeztette magát arra, hogy senki sem tökéletes.