Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szekszárdi Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy 54 éves férfi ellen.

A dinnyetermesztéssel foglalkozó vádlott 2024. január 19-ét megelőzően, több, mint négy év alatt, több, a tulajdonában álló Tolna vármegyei, külterületi ingatlanon legalább hétszáz köbméter műanyag hulladékot, köztük elhasznált fóliákat, valamint öntöző csöveket halmozott fel és tárolt illetve kezelt bejelentés nélkül. 

A hulladékgazdálkodási tevékenységre a vádlott nem rendelkezett hatósági engedéllyel.

„A büntető törvénykönyv szabályai értelmében jelentős mennyiségű hulladék az ezer kilogrammot vagy a tíz köbmétert meghaladó, míg különösen jelentős mennyiségű a jelentős mennyiségű hulladék tízszeresét, tehát a száz köbmétert meghaladó mennyiségű hulladék”

– fogalmazott közleményében Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője..

Az ekkora mennyiségre elkövetett bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)