Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy Alkotmány utcai lakóházban. A lángok a konyhai bútorokat és a helyiség ajtaját is elérték. A lakók a keletkezett tüzet eloltották, az esethez riasztott tolnai önkormányzati tűzoltók a még izzó részeket egy vízsugárral hűtötték vissza, továbbá két 11,5 kilogrammos propán-bután gázpalackot vittek ki az épületből. 

Legfontosabb a megelőzés!

Az elektromos berendezések használatával, a dohányzással, vagy a sütés-főzéssel összefüggő tűzesetek az időjárástól függetlenül, az év bármely időszakában előfordulhatnak. Tűzhelyen felejtett étel miatt 2024-ben már 8 alkalommal riasztották a tűzoltókat vármegyénkben. Lakástüzeknél az egyik legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti, ezért ha a lakók időben észlelik a tüzet, nagyobb az esély a sérülések elkerülésére, a menekülésre, lehetőség nyílik a tűzoltók és – társasházak esetében – a szomszédok gyors értesítésére.

"Ebben segítenek a füstérzékelő készülékek, amelyek a tűz kezdeti szakaszában keletkező füstöt észlelve átlagosan egy percen belül hangos sípolással jeleznek, riasztásukkal az alvó embert is felébreszthetik, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a kisebb tüzek eloltására"

– emeli ki weboldalán a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(fotó: illusztráció, pixabay)