Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Beázás miatt csúszott az Európa-kupa legjobb tizenhat közé jutásért rendezett találkozó Szekszárdon – kezdi beszámolóját weboldalán a KSC.

A vendég Spar Gironát nem zavarták meg a körülmények, és eredményes harmadik negyedbeli játékukkal 77-89-re behúzták az első mérkőzést. Visszavágó jövő szerdán Spanyolországban.


"Az első és a harmadik negyedet sajnálom, akkor sok pontot kaptunk, de mégsem vagyok elégedetlen, mert a Girona kiemelkedően játszott, negyven százalékkal dobta a hárompontosakat és kilencvenöttel a büntetőket, ehhez képest tizenkét pont lett a különbség"

– értékelte az összecsapást a szekszárdiak mestere Djokics Zseljko.

Az ellenfél részéről Laura Antoja Rovirat idézve azt írják: "Boldog vagyok, hogy a csapat jól reagált a kezdeti nehézségekre, és mindkét félidőre nagy energiával jött ki. Természetesen ezzel a győzelemmel még nincs meg a továbbjutás, mert láthattuk, hogy a Szekszárd mindenre tudott reagálni, vissza tudott jönni a meccsbe, úgyhogy nyitott lesz még a jövő heti visszavágó."


NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
TARR KSC SZEKSZÁRD – SPAR GIRONA 77-89 (21-27, 22-19, 13-28, 21-15)