A Szekszárdi Járási Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt megrovásban részesített egy 59 éves szekszárdi férfit. Az ügyészség által megállapított tényállás szerint a terhelt a magánokiratnak minősülő, a nevére kiállított 2024. évi állami horgászjegy- és fogási naplóba hő hatására elszíntelenedő tollal írta be az általa kifogott halak fajtáját és mennyiségét azért, hogy azokat később meg tudja változtatni.
A bejegyzéseket utóbb át is írta annak érdekében, hogy az adott halfajra meghatározott éves fogási mennyiséget minél később vagy egyáltalán ne érje el.
A férfi 2024 decemberében a Sió Tolna vármegyei szakaszán horgászott, melynek során az őt ellenőrző halőrnek átadta a fentiek szerint meghamisított okiratokat.
A járási ügyészség a büntetlen előéletű, a terhére rótt cselekményt beismerő és megbánó férfivel szemben – figyelemmel a cselekmény csekély tárgyi súlyára is – az eljárás megszüntetése mellett megrovást alkalmazott.
Enyhe intézkedés, javító célzattal
A megrovás nem büntetés, hanem annál jóval enyhébb szankció, egy intézkedés, amellyel az ügyészség a helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. Az ügyészség emellett kötelezte a terheltet az okmányszakértő több mint 200.000,- Forint összegű díjának megfizetésére.
(fotó: illusztráció, pixabay)