Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Ennyien voltak kíváncsiak, valóban van-e érvényes e-matricájuk

Ha valaki nem biztos magában, gyorsan utánajárhat a dolgoknak: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. január 17-én indította el e-matrica lekérdező szolgáltatását a nemzetiutdij.hu oldalon. 

A felületen csak az első napon mintegy 300 ezer matricaellenőrzés történt, az azóta eltelt egy hónapban, pedig mintegy egymillióan bizonyosodtak meg arról, hogy van-e e-matricájuk, illetve az meddig érvényes – írták közleményükben. 

A társaság szerint a fejlesztése az eddigi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Míg tavaly egész évben nagyjából minden ötödik hívás alkalmával az autópályamatrica-vásárlásaikról érdeklődtek ügyfelek, addig idén jelentősen csökkent az ilyen típusú telefonos megkeresések aránya. 

Az idén január 17. és február 17. között hozzávetőlegesen 50 százalékkal esett vissza a call centerükben az ilyen tartalmú hívások aránya az előző év ugyanezen időszakához képest.

A szolgáltató hozzátette: a nemzetiutdij.hu oldalon lévő e-matrica lekérdező teljeskörű, hivatalos információt tartalmaz, az eredmény nem függ a vásárlás módjától és helyétől.