Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még folyik az online kitöltése a népszámlálás kérdőívnek, amely 16-ig várja a válaszadókat. Utána a számlálóbiztosoké a terep, akik a napokban tesznek vizsgát.

 

Még van lehetőség jelentkezni a héten

Szekszárdon is folyik a számlálóbiztosok taníttatása. A közelmúltban páran lemondták a munkát, így lehetőség van még pár embernek jelentkeznie ezen a héten, népszámlálást levezetni. – ismertette Kilián Máté, a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal kommunikációs referense.

Ez a munka október 17. – november 20-ig tart és jellemzően délután és hétvégeken fogják felkeresni a lakosságot. A hivatal a megfelelő felkészítés mellett egy tabletet is szolgáltat a számlálóbiztosoknak.

A hivatal figyelmezteti a lakosságot, hogy nagyon fontos lenne, hogy kihelyezzék a házszám táblákat, hiszen a biztosok így tudják majd, hová kell menniük.

Így kerülhetőek el a csalók

Nagyon fontos továbbá, hogy a számlálóbiztosok csakis egyfajta nyakba akasztós igazolvánnyal rendelkeznek, így a hivatal arra bátorítja azokat, akikhez bekopognak, hogy bátran kérjék meg a biztosokat, hogy mutassák meg ezt az igazolványt, így elkerülhetőek a csalások. Arra is figyelmeztetnek továbbá, hogy a biztosok semmilyen jövedelemre vonatkozó kérdést feltenni.

Nagyon fontos a kérdőív kitöltése, hiszen ha ezt valaki megtagadja, akár pénzbüntetésben is részesülhet.