Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Umbriát felfedezni igazi kaland, nemcsak Szerb Antal nyomán, hanem egyéb utakon is. Most Orvieto egyik látványos nevezetességének történetét hoztuk el.

Az umbriai Orvieto kellős közepén a mélyben rejlik Szent Patrik kútja, amit a 16. század során VII. Kelemen pápa építtetett, egy nagyon egyszerű célból. Természeti katasztrófákra és ostromokra-háborúkra számítva szerette volna a lehető legjobban megoldani a város vízellátását az Umbriában menedéket kereső egyházfő. 1527-ben kezdték meg a munkálatokat és alig tíz év alatt el is készült az 53.15 méter mélységű és 13 méter széles hengeres formájú kút. 72 ablak biztosítja a fényforrást a kút legaljáig, ahol már egészen sötétbe burkolózik az építmény.

Orvieto fennsíkjának tufájába ástak alá, így alakították ki a még ma is remek állapotban lévő víztározót. Két csigalépcsőt terveztek bele, ezek kettős spirálban helyezkednek el, és ebben a formában lehetővé tették a két irányba haladást a vizet hordó szamaraknak, öszvéreknek. Összesen 248 lépcsőt számolunk mindkét csigaformán és nem túlzás azt állítani, hogy óriási mérnöki bravúr ez a kút, ami az UNESCO vízimúzeumai közé is bekerült 2022-ben.

Mégis miért kapta a Szent Patrik nevet, hogy kerül Írország apostola közép-Olaszországba? A legendáriumok szerint az istenfélő emberek úgy hitték, ez bizony nem egy szimpla kút, hanem egyenesen egy átjáró az alvilágba, egy út a Purgatórium felé. Maga VII. Kelemen pápa adta a nevet, mivel élt a história az írek apostoláról, hogy egy hatalmas üreg mellé járt imádkozni, az Úrral beszélni Írországban, és már ezt is a Purgatórium bejárataként emlegették.

Szerencsére a kút látogatható, szép kis edzés a leereszkedés és felmászás, de abszolút megéri a túra. Fantasztikus az építmény, Orvieto és a környék egyik fontos látványossága, tehát, ha arra járunk, ne feledjük felfedezni a 16. század óta tufába vájt kutat.

Kép forrás: Getty Images