Zajlik az élet a szekszárdi Bezerédj István Technikumban. Mint arról korábban beszámoltunk nagyléptékű fejlesztések valósultak meg, melyeknek még nincs vége.
„Iskolánk nagyon örült a beruházásnak, mely fenntarthatóbbá, szebbé, komfortosabbá az épületet”
– fogalmazott Balogh Attila igazgató, aki Dömötör Csaba kancellárral számolt be a fejlesztésekről.
Maga az épület szigeteléssel, festéssel kapott impozáns külsőt, de a beruházás a falakon belül is folytatódott. Például az egészségmegőrzést szolgálva várja konditerem nem csak a diákokat.
"Többek között diákjaink bemutatták az új targonca szimulátorunkat, az önkiszolgáló pénztárgépet, kasszáinkat is. Iskolánk megújult külseje pedig önmagáért beszél."
Látogatás a duális partnernél
Az intézmény képviselőivel diákok tettek látogatást Pakson, a Barta Ágazati Képzőközpontban a közelmúltban.
„Amellett, hogy megnéztük, hogy vannak a duális képzésben részt vevő diákjaink, egyeztettünk a képzőközpont vezetőjével, Magyar Zsuzsannával, oktatóival a képzés előrehaladását illetően.”
A központban az iskola 45 Pénzügyi-számviteli ügyintéző technikus és Vállalkozási ügyviteli ügyintéző technikus diákja bővíti szakmai ismereteit.
(forrás, fotó: Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum Facebook oldal)