Szolgálaton kívül levő rendőrnek tűnt fel egy hamisnak látszó rendszámtábla Szekszárd bevásárlóközpontjának a parkolójában. Éppen ezért értesítette szolgálatban levő kollégáit.

Az autó vezetője egy nem hivatalos okmánnyal igazolta mind önmagát, mind pedig az általa vezetett járművet is.

Elismerte a csere-berét

A 24 éves mohácsi férfi elismerte a rendőröknek, hogy az autóról ő szerelte le az eredetileg arra kiadott hivatalos rendszámtáblát, és ő is szerelte fel rá – az egyébként a nyilvántartó rendszerben nem található – az érvénytelen hatósági jelzést is.

Több mindenért kell felelnie

A sofőrt kollégáink előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi további eljárásokra számíthat az általa elkövetett szabályszegésekért, többek között azért is, mert önmagát és autóját is hamis okmányokkal igazolta a rendőri ellenőrzés alkalmával.