Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szekszárdi Járási Ügyészség 3 rendbeli, személy elleni erőszakos cselekménnyel elkövetett zaklatás vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott haragos viszonyban van a testvére feleségével és annak rokonaival, azaz a sértettekkel.

2023. augusztus 14-én délután a vádlott testvére összeveszett a feleségével, aki ezért felhívta rokonait, azaz az édesanyját és az unokahúgát. A két nő személyesen látogatta meg őt, azonban a sértett férje felindult állapotában el akarta zavarni őket, mire a sértettek bejelentést tettek a rendőrségre.

Eközben odaért a néhány házzal arrébb lakó vádlott is, aki ingerülten számon kérte a sértetteket, hogy mit keresnek ott, majd a három nő felé közeledve, a sértettek irányába folyamatosan boxoló mozdulatokat tett. 

Mindhárom sértettet félelemkeltés céljából, hangosan azzal fenyegette meg, hogy megöli őket, rájuk gyújtja a házukat.

A hangoskodást észlelve a helyszínre érkeztek a vádlott közelben lakó idősebb rokonai, akik felszólították a vádlottat az agresszív magatartása abbahagyására, majd a további konfliktus megakadályozása érdekében a sértetteket a saját házukba kísérték, ahonnan utóbbiak csak a rendőrök megérkezésekor mertek kijönni. A büntetett előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi
Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)