A légiközlekedés környezeti és egészségi hatásait bemutató fotópályázatra várja amatőrök és profi fotósok képeit a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület, amelyek a kiírással a tudatos közlekedés fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
♦ A Repülés – a teljes kép címmel kiírt pályázaton olyan jelenségekre kívánják ráirányítani a figyelmet, amelyek a repülés mindennapi működéséhez kapcsolódnak, mégis ritkán jelennek meg a nyilvánosság előtt.
A pályázat célja a repülés, mint közlekedési forma dokumentarista stílusú bemutatása.
→ A szervezők a fotográfia eszközével szeretnék láthatóvá tenni a kerozinfüstöt, a zajterhelést, a hőszennyezést, valamint a légiforgalom egyéb környezeti és egészségi hatásait.
A kiírásra Magyarországon, 2024. január 1. után készült fényképekkel lehet nevezni, egy pályázó legfeljebb öt fényképet nyújthat be. Pályázni kizárólag saját készítésű, digitális vagy digitalizált fotóval lehet, mesterségesen generált vagy mesterséges intelligenciával módosított fotó nem nevezhető.
A pályaműveket szeptember 6-ig várják, a nyilvános eredményhirdetés és díjátadó október elején, a nemzetközi Stay Grounded egyesülettel szervezett, a repülés környezeti hatásairól szóló program keretében lesz.
A szervezők egy általános, egy 18 és 25 év közötti fiatal nevezőket elismerő, valamint egy közönségdíjat adnak majd át, minden győztes 50 ezer forint értékű műszakiáruház-utalványt kap.
A részletes pályázati feltételeket a Magyar Természetvédők Szövetsége honlapján lehet elérni.
(Illusztráció: Pixabay)






