Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Gyengülő hidegfront várható

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön kezdetben még többfelé eshet az eső, majd napközben már csak északkeleten, északon és helyenként északnyugaton alakulhat ki kisebb eső, futó zápor. Több tájegységünkön pár órára a nap is kisüt. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.

4 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken a Duna-Tisza közén és északon lehetnek tartósabban felhős, borongós tájak, itt kisebb eső, havas eső, a hegyekben hózápor is előfordulhat. Máshol hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de a Dunántúl északi felén elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg hózápor kialakulhat. A naposabb tájakon élénk, erős lesz az északias szél. Kora délután 1 és 7 fok közötti csúcsértékekre van kilátás.

Csütörtökön gyengülő hidegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, görcsös- és keringési panaszok, szédülés, rosszullét továbbra is jelentkezhet, valamint ingadozhat a vérnyomás.

A szelesebb idő tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat, valamint romlik hőérzetünk.

A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.

(fotó: pixabay)