Hogyha kell rá okot találni és nem csupán „van kedvem egyet pihenni” az ok. Az agy zsugorodása egy olyan folyamat, ami a kor előrehaladtával mindenkit érint és elér.
„Egy kutatás szerint a délutáni szunyókálással késleltethetjük az öregedést”
– írja oldalán a mindmegette portál.
Ki ne szeretne fiatal maradni?
A Sleep Health folyóiratban nyáron publikált tanulmány szerint 35 éves kortól egy átlagos személy agya évi 0,2%-kal zsugorodik, 60-65 éves korban ez az arány évi 0,5%-ra is megnő. Mivel a kutatás szerint a délutáni alvás meggátolja az idegsejtek károsodását, a brit szerzők így azt javasolják, hogy a legjobb hatás elérése érdekében naponta legalább 30 percet szunyókáljunk.
„A szunyókálás előnyei órákon át vagy akár egy egész napig is fennállnak”
– fogalmazott Dr. Victoria Garfield – a University College London genetikai epidemiológiai kutatója.
Tartós leterheltség és kialvatlanság hatására a mellékvese kimerülhet, és megjelennek a kortizolhiány tünetei: romlik a stressztűrő képességünk, szorongás, ingerlékenység, súlyosabb esetben pánik, vagy depresszió is jelentkezhet.
Időskorban gyakoribbak lehetnek az alvásproblémák, márpedig, ha rendszeresen rosszul vagy keveset alszunk, az a fáradtság mellett magas vérnyomást, és ezzel együtt szívbetegségeket is okozhat.
A napközbeni alvás felér egy adrenalinlökettel. Ébredéskor az agy ugyanis adrenalint is termel, ami növeli a kreativitásunkat és javítja a koncentrációs képességünket. Szunyókálás után nemcsak kipihentebbnek és produktívabbnak érezhetjük magunkat, de valóban jobb lesz a teljesítményünk, és majdnem ugyanolyan éberen ébredünk, mint ahogy azt reggel tettük.
Órákat aludjunk vagy kielégítő lehet mondjuk 20 perc?
Ha ugyanis valaki egy-két óra hosszán át pihen, az könnyen a túlalvás kedvezőtlen hatásait tapasztalhatja magán.
Hogy hiszünk-e annak, hogy ettől megőrizhetjük fiatalságunkat, mindenki maga dönti el. De, hogy egy délutáni szieszta mindig jól esik, az tuti!
(fotó: illusztráció, pixabay)