0:00
/
Ha valami, ez szerelem!

Ezt a „vespások” tudják. Azt mondják, ha valaki megtapasztalja ezt az életérzést, valami olyat tapasztal meg, ami rabul tudja ejteni. 

Országos és nemzetközi programok 2022-ben

Sűrű volt a tavalyi év a Vespa Club Alisca tagjainak. Számos gurulás itthon és határon túl. Kapcsolatok ápolása és építése nemzetközi szinten is.

„Klubon belül változás nem történt, 50 fővel működünk jelenleg. Három éve tizenketten voltunk”

– mondta Szabó Annamária, vezető. Mint megtudtuk, elsődleges céljuk egy olyan közösséget formálni, mely valóban a Vespa szeretetéről és tiszteletéről szól. Persze a lelki kötődésen túl is vannak célok, no és álmok.


„Vezetéstechnikai tréningekre járunk rendszeresen, kirándulásokon veszünk részt és szervezzük magunk is őket. Megtanulni és megtanítani a biztonságos közlekedést.”

2022-ben felállt egy ernyőszervezet, az akkor bejegyzett hat klubból. 


„Számomra nagy megtiszteltetés, hogy a klubvezetők egyhangúan, ellenszavazat nélkül delegáltak választottak elnöknek. Nőként ez nem egyszerű, hat férfiemberrel dolgozni kihívás, de nemes és szép kihívás.”

A szövetség kapcsolódik a  világklubhoz. 

2004 óta van „vespás élet” Magyarországon

Az első klub Budapesten volt. Na de térjünk vissza városunkhoz, Szekszárdhoz. Már hagyománnyá vált a Ciao Szekszárd, mely például tavaly 198 regisztrációt tudhatott magáénak. Nem csak hazai motorosok érkeztek, volt regisztrálás mások mellett Olaszországból is.

2023-ban szintén színesítik a helyi programok palettáját,  a szokásos első augusztusi hétvégén, 4-6-ig.